2018. április. 24., kedd
Névnap:
2018-04-16 09:06:37• hírek • Bagosi Andrea

Új terveik vannak

Új esperesi hivatal építéséről és egy új ifjúsági táborhely létrehozásáról döntött a nagykárolyi egyházmegye Közgyűlése április 11-én, tudhatjuk meg a Károlyi Református Egyházmegye beszámolójából.

A közgyűlés Kiss József (a Szatmári Református Egyházmegye) főjegyző igehirdetésével kezdődött, aki János evangéliumának 20. része alapján szólt a jelenlévőkhöz.

A közgyűlési tagok elfogadták az egyházmegye különböző előadóinak beszámolóit, melyekből többek között kiderült, hogy jelenleg 15697 híve van a nagykárolyi egyházmegyének. A tavalyi évhez képest 145 lélekkel csökkent a hívek száma. Elfogadták a berei egyházközség vezetőségének kérvényét, akik 3000 lej támogatást kértek a ravatalozó építésének befejezéséhez. Kovács Jenő polgármester javaslatára határozat született arról, hogy Nagykároly mellett földterületet vásároljon az Egyházmegye, ahol ifjúsági táborhelyet létesítenek majd. Balogh Enikő katekétikai előadó emlékeztetett arra, hogy egyre sürgetőbb megoldani a táborhely kérdését, ugyanis egyelőre nem áll rendelkezésre olyan hely, ahol hosszú távon biztosítva volna a gyermekek és ifjak táboroztatása. Tolnay István esperes bemutatta az új esperesi hivatal látványtervét, ami Nagykárolyban a Károli Gáspár utcában fog felépülni. Az épület a Magyar Kormány támogatásával készül majd el. Az alsó szinten irodák és egy tárgyalóterem, a felső szinten pedig 65 személy befogadására alkalmas konferenciaterem kap helyet. A Közgyűlés zöld utat adott az építkezésnek. A munkálatok a pályázati pénz megérkezése után kezdődhetnek el.

Kiss József főjegyző néhány mondatban beszélt a szatmári egyházmegye működéséről. Példaértétékű, ahogyan ők bibliai alapon meg tudtak egyezni az államsegélyek elosztásáról. Ennek elosztásánál figyelembe vették, hogy ne egyes gyülekezetekben halmozódjon fel több kongrua, hanem kapjon minden egyházközség egyet, a városi gyülekezetek pedig értelemszerűen többet. Ahhoz, hogy minden egyházközségnek jusson kongrua, minden gyülekezet felajánlja a tizenkettedik államsegélyét, amit a közösből majd visszaoszt az Esperesi Hivatal. Beszélt a Szatmárnémeti Református Gimnázium helyzetéről, aminek felújításán és karbantartásán folyamatosan fáradoznak, ugyanis előreláthatólag a születések számának csökkenése miatt számos vidéki településen zárhatják be az iskolát, a gyermekek pedig akár ebbe az oktatási intézménybe igazolódhatnak át. Ugyanakkor megemlítette, hogy az egyházmegye néhány előadója tiszteletdíjat kap feladatai végzéséért. Ezzel is igyekeznek motiválni őket, hogy alaposabb munkát végezzenek, és több elvárást támaszthassanak feléjük.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: