2018. június. 20., szerda
Névnap:
2018-03-11 13:38:44• hírek • Bagosi Andrea

Szemtől szembe Nagyváradon

Március 9-én, péntek délután a Nagyváradi Állami Filharmónia Aulájában került megnyitásra Bikfalvi Zsolt „Face to Face” című tárlata.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmával Meleg Vilmos, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Hágó Attila Nándor, a Vasile Vénig László fotóklub elnöke vette át a szót. Zárásként maga az alkotó, Bikfalvi Zsolt, a nagykárolyi fotóklub alelnöke szólt a közönséghez, aki elmesélte honnan jött a kiállítás alapötlete, illetve hogy milyen koncepciót követett a fotók elkészítése során.

A kollekció összesen 200 fotót tartalmaz, melyek közül Nagyváradon 50 alkotást állítottak ki. A gyűjtemény első képei 2013-ban készültek, nagy részük pedig a tavalyi év folyamán. Bikfalvi Zsoltot ugyanis két alkotótáborba is meghívták 2017-ben: a szilágysági „Szilágy – Szépség, tradíció, mesevilág” fotótáborba, illetve a székelyföldre, a homoródi nemzetközi fotótáborba.

A kiállítás alaptémája az emberi arc. Minden arc mögött egy esemény, egy történet áll, hiszen az arc tükrözi átélt élményeinket, a szomorúságot, az örömöt, a meglepetést stb.

Az eseményt a Nagyváradi Varadinum Fotóklub, a Nagyváradi Állami Filharmónia és a Vénig László Fotóklub szervezte.

Fotók: Botos Ferenc

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: