2019. január. 21., hétfő
Névnap:
2018-12-27 10:40:39• hírek • Blikk.hu

Marsi Anikó nehéz időszak előtt áll

Komoly kihívás vár Marsi Anikó férjére, Palik Lászlóra.

Az 56 éves sportriporter, aki korábban tereprali-versenyzőként is tevékenykedett, most elvállalta, hogy az Exatlon Hungary című extrémsport-reality műsort vezesse, ez azonban áldozatokkal jár. Paliknak ugyanis kevesebb ideje lesz majd a családjára, beleértve a feleségét, Marsi Anikót is, aki egyébként a TV2 Tények egyik műsorvezetője.

Anikó a Hotnak számolt be arról, hogyan látja az egész helyzetet. „Rugalmas az életünk, a fiaim, Vince és Vilmos ebben nőttek fel, az elmúlt két és fél évben rengeteg mindent megtapasztaltak. Nem az volt az első gondolatuk, hogy most már apát sem látják” – mondta Anikó, majd hozzátette: Palik már akkor autóversenyzett, amikor megismerkedtek, így természetesnek tűnt, hogy hónapokig nem találkoznak.

„Most visszatér a régi szép idő, hogy Laci nincs. Viccelek persze! Nyilván nagyon fog hiányozni, de látni azért látjuk egymást, hiszen, amikor esténként véget ér a Tények, ő következik majd az Exatlon Hungaryvel. Hogy beszélgetni mikor tudunk, nem is tudom; talán adás közben, ha bejelentkeznek élőben" –tette hozzá Anikó. A gyerekekre egyébként a nagyszülők vigyáznak majd.

Hasonló érdekes sztárszoriért kattintson a Blikk.hu-ra!

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: