2018. szeptember. 21., péntek
Névnap:
2018-01-13 11:27:54• hírek • Bagosi Andrea

A szentírás olyan mint a meleg kenyér

Január 12-én, pénteken különleges egyéni előadást láthattak az érdeklődők a nagykárolyi Művelődési Központ Deák Endre termében, ahol az Én, Károli Gáspár című darab került bemutatásra.

Az igazán színvonalas előadás során Károli Gáspár alakját az Északi Színház Harag György Társulatának tehetséges művésze, Varga Sándor elevenítette meg igen élethűen. Az este folyamán a méltatlanul kevés néző előtt lassan kibontakozott a bibliafordító története, életének alkonya, a munka folyamata. A kiváló színművész igen hitelesen formálta meg a főszereplőt, illetve szólaltatta meg a történet során vele kapcsolatba lépő személyeket. A darab révén nemtől, kortól és érdeklődési körtől függetlenül mindenki számára élvezetes, szórakoztató módon ismerhettük a biblia lefordításának hiteles történetét.

A monodráma a debreceni Tóth-Máthé Miklós kortárs drámaíró tollából származik, és a Harag György Társulat ezzel a produkciójával tiszteleg a reformáció 500 és a magyar reformáció 450 éves évfordulója előtt. Az előadást október 31-én, a reformáció emléknapján mutatták be a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében, és azóta már számos helyszínen nagy sikerrel játszotta Varga Sándor.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: