2018. november. 17., szombat
Névnap:
2018-11-08 06:32:01• hírek • MTI

A nemzetiségi tanítók ismét oktathatják a román nyelvet

A román képviselőház megszavazta szerdán azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely szeptember végétől ismét lehetővé tette, hogy a nemzetiségi tanítók ismét taníthatják a román nyelvet.

A román kormány szeptember végén sürgősségi kormányrendeletben hatályon kívül helyezte augusztusban elfogadott hasonló rendeletét, amely megtiltotta a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató tanítóknak, hogy az állam nyelvét tanítsák a nemzetiségi tannyelvű osztályokban. Ezt román szaktanárokra bízták volna. Az intézkedés nagy felháborodást váltott ki a kisebbségek körében, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a rendelet hatályon kívül helyezését követelte. Kérésének a kormány szeptember végén eleget tett. A sürgősségi kormányrendelet már akkor hatályba lépett, de azt a parlamentnek is meg kell erősítenie. 

 

A képviselőház most első házként foglalkozott a rendelettel, amelyet elsöprő  többséggel, 214 igen szavazattal és 8 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett fogadott el. Az ügyben a végső szó a szenátusé lesz. A képviselőház honlapján elérhető adatok szerint a támogató szavazatok zöme a kormánykoalíció pártjaitól származott, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái is - egy kivételével - a sürgősségi kormányrendelet elfogadása mellett voksoltak.

 

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nehezményezte, hogy az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) "csak szavazatszerző céllal szólítja meg a magyar közösséget, hiszen amikor a magyarság jogos követeléseit a parlament mikrofonjától vagy szavazattal kellene támogatnia, akkor az USR következetesen a rossz oldalon áll" - mondta a képviselő. Korodi arra utalt, hogy az USR mind a 25 képviselője, akik jelen voltak az ülésen, tartózkodtak.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: