A szeretetről szól Barsi Balázs ferences testvér

2011.03.23. | M. T. R. | ferences élet hit
Ajánlom másnak
A_szeretetrol_szol_Barsi_Balazs_ferences_testver
Oszd meg a Facebook-on: Share

- Testvéreim, soha ne szégyelljétek, hogy misére jártok, és gyóntok! - buzdította a hitélet vállalására hallgatóságát Barsi Balázs. A magyarországi Ferenc-rendi testvér, a sümegi rendház vezetője háromnapos lelkigyakorlatot tart vidékünkön, méghozzá a szatmári, nagykárolyi és máramarosi főesperességek papságának, esténként pedig a kaplonyi Szent Antal-templomban a híveknek.

Az egyik ilyen nagyböjti lelkigyakorlatára látogattunk el kedd este. A kaplonyi kéttornyos istenházába szép számmal érkeztek ez alkalomra is hívek. Balázs atya pár órával korábban már a hölgyeknek is szólt páratlan stílusában, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel délután 5 órától a szebbik nem tagjainak, míg 7-től a teremtés koronáinak beszélt a szabadságról és az öntudatról.

Amint mondta, háromfajta ember van: a kívülről irányított, a fölülről irányított embert és a belülről irányított ember. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a jelenkorban a filozófia elárulta önmagát, hiszen az egyén istenítését javallja. Egyébiránt napjaink közállapotait - nyilván a gondolkodásmód sutaságaiból kifolyólag - a Noé korbeli szellemi és lelki káoszhoz hasonlította.



Előadásában majd minden mondatban testvéreinek nevezte hallgatóságát - ezzel is mintegy bensőségesebb hangulatot teremtve. Szólt arról, hogy komoly, mély dolgokról beszél: a lelkiismeretről. Vallásfilozófiai fejtegetésében rámutatott, hogy a lelkiismeret tulajdonképpen az énben lakózó másvalaki hangja. Történeteket is mesélt: például az emberről, aki bevallotta, hogy már nem tud többet hazudni önmagának, azaz nem tudja elhallgatatni a benső hangot, a lelkiismeretét. Amint hangoztatta, napjainkban az emberiség nagy árat fizet azért, mert nem hajlandó hallgatni a benső hangra. Szerinte ezért jellemzi Európát is atomrobbanás utáni állapot. Hiányolja például az oktatási rendszerből a lélekkel igazán foglalkozó tantárgyat - amint kifejtette, a torna a test edzése, a matematika a logikáé, a zene a testben lévő hangszereké stb. A lelkiismeretet pediglen ápolni kell - egy történettel mutatott rá ennek fontosságára. Még mint osztályfőnök találkozott azzal, hogy csintalanságukban nebulói összetörtek egy vázát. Eleinte nem akaródzott a tettesnek színt vallania, ám a következő napra olyannyira gyötörte a diákot saját lelkiismerete, hogy bevallotta tettét. Dicsérettel érte el Balázs atya, hogy a fiatalember a jövője során mindegyre hallgasson a belső útmutatására. Ez a lelki iránytű mindenkiben meg van - mutatott rá. A tízparancsolatot nem ismerők is egy szebb holnapot a kőbevésett útmutatások alapján tudnak elképzelni. Amint kifejtette, küldetésünk hinni abban, hogy a többi embernek a szívébe is belevan vésve ez a lelki útmutatás. Feladatunk elősegíteni a jóban való életet, azaz segédkezni abban, hogy minél több ember hallgasson a lelkiismeretére.


A filozófia árulásából fakadó káoszról és a hitélet felvállalásáról szólt Barsi Balázs ferences testvér Kaplonyban
A filozófia árulásából fakadó káoszról és a hitélet felvállalásáról szólt Barsi Balázs ferences testvér Kaplonyban

A filozófia árulásából fakadó káoszról és a hitélet felvállalásáról szólt Barsi Balázs ferences testvér Kaplonyban


Szólt mindazonáltal arról is, hogy vajmi kevés keresztény szemmel a parancsolatok - az csak a lelkiismeret utasításainak - megtartása, hiszen létezik a bűnbocsánat. Kidomborította, hogy a bűntől való megtartózkodásnál több Krisztus szeretete. Egy papot nem azért kell szeretni, mert kedves vagy jóságos, hanem azért, mert olyan nagyon szereti Krisztust - nyomatékosította. Hozzátette: a hit felold a parancsolat alól. Azaz az igazi hívőben fel sem merül a bűn, nincs tehát mitől megtartózkodnia. Már csak azért is, mert a kereszténynek egy parancsa van: szeress!

33 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:4.76
         
gipszjakab
2011-03-23 16:04:55
Döbbenet az átlagéletkor jóval 50 felett van.

Valuta átszámítás