|
|
Ötödik táncgáláját tartotta a Lead & FollowA Lead & Follow Táncegyesület az utóbbi évek tevékenységéből mutatott be egy átfogó képet a szombaton immár az 5. alkalommal megtartott farsangi táncgáláján. Sajtóközleményükben tudatják: örömmel vették tudomásul, hogy számos meghívott közül akadtak olyanok is, akiket valóban érdekelt, hogy mivel is foglalkozik ez a táncegyesület, amely 150 gyermeket mozgósít az évek során, előadásokat szervez, és visz színpadra, és akár kétszer is képesek megtölteni a Szent László Közösségi Ház nagytermét. A második műsort Bogdan Georgescu, a város kulturális igazgatóságának vezetője nyitotta meg, és méltatta az egyesület tevékenységét, amely más foglalkozások mellett nagymértékben hozzájárul Nagykároly kulturális életéhez, illetve öregbíti a város hírnevét. Felléptek a mezőteremi, kaplonyi, kálmándi, mezőpetri, valamint a nagykárolyi fiatalok a Nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskolából. Díjazva voltak a 2011-es év során, sporttáncversenyeken részt vett fiatalok, akik nem kis számban hoztak haza I., II., valamint III. helyezéseket különböző országos táncvetélkedőkről, így Nagyváradról, Temesvárról, Kolozsvárról, Nagybányáról és Szatmárnémetiből. Három versenyző pár önálló produkciót is bemutatott a színpadon. A 2012-es év a nyílt Napok Éve lesz az egyesület életében, melytől a szervezet munkatársai még eredményesebb évet remélnek. A versenyszezon előtt háromnapos szemináriumot tartanak egy neves kolozsvári táncoktatóval, illetve új kurzusok is indulnak a márciusi hónap folyamán. Az egyesület szívesen fogadja mindazok együttműködését, akiknek céljai megegyeznek az egyesület tevékenységi körével.
11 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:4.00
Hozzászólások megtekintése
Új hozzászólás írásához regisztráció és belépés szükséges! Regisztálj ITT, egy percet vesz igénybe. |
|




