Őrizd a várat!

Orizd_a_varat
Oszd meg a Facebook-on: Share

A Reformáció Emlékévében, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lesz a házigazdája a Református Egységnapnak. Az egybeesés alkalmat ad arra, hogy egy nagyszabású ünnepi rendezvénnyel tudjuk felmutatni református hitünket és erőnket.

2017. május 20-án, a Nagyváradi Várban, a náhumi – „Őrizd a várat!” – ige szellemében kerül sor a Református Egységnapra. A nagykárolyi kertvárosi gyülekezet kirándulást szervez Nagyváradra a rendezvényre. A résztvevők reggel 8:00 órakor indulnak majd a parókia elöl, és este 20:30-kor indulnak vissza a vártól. A rendezvényen változatos programsorozat várja az érdeklődőket:

  1. Ünnepi istentisztelet és úrvacsora a kárpát-medencei püspökök, valamint az evangélikus püspök igei- és liturgiai szolgálatával (11 órától)

  2. Gyermekprogramok a helyi kézművesek, valamint az Arany Kapu Egyesület és a Zabhegyező Egyesület közreműködésével

  3. Ifjúsági programok a nagyvárad-velencei színjátszók előadásával, illetve a szilágybagosi mandolinzenekar, a bihardiószegi furulyások szolgálatával, valamint az Élő Kövek és az Új Szövetség zenekarok koncertezésével.

  4. Nőszövetségi programok dr. Lukács Olga előadásával, valamint beszélgető előadások Écsi Gyöngyi, dr. Békefy Lajos, Röhrig Klaudia és Aczél Dóra közreműködésével.

  5. Konferencia a Partium reformációjáról, melynek rendjén a kilenc egyházmegye reformációja kerül bemutatásra.

  6. Kiállítások:

  7. Az Erdélyi Gyülekezet kopjafa kiállítása

  8. Adorjáni László és Fazakas Csaba karikatúra kiállítása

  9. Állandó református kiállítás a Várban

7. Nagy előadások:

  • Dévai Nagy Kamilla koncertje

  • Bánk bán – a debreceni Csokonai Színház operakoncertje

  • Bemutató-, kiállító- és kiadói sátrak, könyvvásár.

Mindenkit szeretettel várnak.

Református egységnap

 

0 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga: 0
         


Valuta átszámítás