Károlyi kislány az X-Faktor kapujában

2012.06.15. | M. T. R. | Nagykároly X-faktor RTLklub éneklés
Ajánlom másnak
Karolyi_kislany_az_XFaktor_kapujaban
Oszd meg a Facebook-on: Share

Hagyd már abba! - amint Csobot Adél magyarázta, ezt a kijelentést kell neki többször is elmondani, s sírni fog. Nos, úgy tűnik, nem voltunk kellően állhatatosak, nem sikerült egy kis pityergésre rábírnunk a diáklányt. Igaz, ez alkalommal nem is a színésznői álmokat dédelgető Adéllal beszélgetünk, hanem azzal a nagykárolyi hölggyel, aki az X-Faktor nevű tehetségkutató műsor kapujában van.

Hogy az elejétől kezdje az egész kis történetet, hát felelevenítette, a Médiabefutó nevű erdélyi tehetségkutató regionális döntőjén jelezték nekik az egyik magyarországi kereskedelmi tévétársaság szerkesztői, lesz akit meghívnak az X-Faktor nevű műsorukba. Egy kolozsvári lánynak, valamint neki szóltak, hogy az RTLKlub tehetségkutatást is felvállaló műsora selejtezőjének harmadik szakaszában számítanak rájuk. Így két előválogatón is „túljutott" anélkül, hogy Budapestre kellett volna utaznia. A selejtező harmadik részébe hat dallal kellett érkezzen, ezekből választották ki az a kettőt, amelyekből egy-egy részletet adhatott elő: Caro Emerald That Man című, valamint Katona Klári Helló című nótáját. Amint mondja, nagyon tetszett nekik a produkciója. Napokkal később értesítették is, hogy még versenyben van. Azóta pedig háromszor is felhívták telefonon, s tudatták, kiválasztották a dalt, a That Man címűt, amivel Pestre várják a hónap végén. Azon a válogatón már a zsűri előtt kell élőben bizonyítania. Amennyiben az ítészek látnak majd benne fantáziát, akkor az úgynevezett táborozás következik, amelynek a végén felkarolhatja a mentorok egyike.

Nem korai még, nem túl fiatal még? - kérdezgetjük. Nem lenne jobb várnia még egy-két évet, s mint egyetemista nekivágni ennek... Először is nem ő jelentkezett - mosolyogja. Nem titkolta az RTLKlub szerkesztői előtt sem, hogy már vett részt hasonló tehetségkutatóban, történetesen a konkurens kereskedelmi tévécsatorna Megasztár nevű produkciójában, s ott a legjobb száz közé jutott el. Ennek okán nem feltétlenül vágyik ismét minderre, hiszen „nekem az bőven elég volt". Így - amint mondja - csalódás sem lesz számára, ha nem kerülhet be a verseny azon szakaszába, amelyik már a tévénézők előtt zajlik, s jövőre sem fogja újra megpróbálni. Hogy odajöttek, felkérték, hát persze hogy hízelgő volt, s a lehetőséget nem is kívánja elhalasztani, de ha nem sikerül, hát az sem katasztrófa.

Mert igen gonoszak vagyunk (persze csak a vicc kedvéért), megkérdeztük, lenne-e Csobot Adél Tolvai Renáta 2. Beszélgetőpartnerünk mindenekelőtt biztosít arról, hogy nagyon jó a kérdés. Amint magyarázza, már a Médiabefutón az egyik ottani felkészítőjük, Nagy Tivadar beszélt nekik arról, hogy csak tudatosan, önmagukban átrágva az egészet álljanak a közönség és zsűri elé. Döntsék el azt, hogy kik akarnak lenni. Énekelni akarnak-e, méghozzá úgy, hogy nem ismeri őket mindenki, vagy éppen úgy, hogy „nagy sztárok vagyunk, celebek, és fel vagyunk futtatva, és mindenki tudja a nevünket". Nos, a nagykárolyi Adél, így „tizennyolc éves naiv fejjel" igen, igen „bevállalná" ezt az utóbbit. „Hogy ne vállalnám el, hiszen izgalmas, meg minden..." - bizonygatja, s erősítjük mi is, hogy bizony a harmadik X-en túl is kecsegtető egy ilyen lehetőség.

Énekes szeretne lenni? - szegezünk neki egy újabb „jó" kérdést. Hebeg. Mosolyog, és közben a kastélykertbeli madarak csicseregnek. Boncolgatja a kérdést: vendéglátó-ipari énekesnek lenni más, mint egy olyannak, akit „csak" bizonyos alkalmakkor kérnek fel... Abban végül megállapodik, hogy igen, énekelni azt szeretne. „Végül is ez az egyetlen dolog, amit nagyon szeretek" - tör ki belőle a vallomás. S hogy ezzel keresi-e majd meg a mindennapi kenyerét (tizennyolc éves fejjel már ilyeneken is gondolkodik - ámulunk el), nos, ezt még nem tudja, hiszen nem is tudhatja.

Arról bevallottan nem szívesen beszél: immár egy alkalommal pénzt is kapott azért, hogy énekeljen. Egy esküvőre hívták, negyedórán keresztül kellett énekelnie, persze érzelemdús dalokat. Szívességi alapon tette volna meg, de pénzt nyújtottak neki cserébe. Erősködtek, vegye el a pénzt, hiszen megérdemli.

Itt van tehát a lehetőség. Lehet, hogy ez a „nagylehetőség". Készül, gyakorol. Az X-Faktorra is a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakosztályának vezetője, Szűcs József készíti fel. Őt választották meg amúgy a Médiabefutón a legjobb felkészítőnek. Szóval, Csobot Adél nagykárolyi diáklány az X-Faktor kapujában toporog, illetve énekel, ha hagyják.


Csobot Adéllal beszélgettünk.

Csobot Adéllal beszélgettünk.


19 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:4.21
         


Valuta átszámítás