A virágot szipolyozza ki a számítógép

2012.02.21. | Nagykároly.ro | Nagykároly elméleti ökológia
Ajánlom másnak
A_viragot_szipolyozza_ki_a_szamitogep
Oszd meg a Facebook-on: Share

Hegyesi Andrea, Vachter Ingrid és Szabó-Madácsi Edvárd, mindannyian a Nagykárolyi Elméleti Gimnázium 10. D osztályának diákjai részt vettek az Együtt Európában elnevezésű országközi versenyen. Az immáron a kilencedik alkalommal megszervezett ökológiai versenyt a múlt hétvégén tartották Szatmárnémetiben, s helyszínéül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szolgált.

A természetvédelmi, illetve -ismereti megmérettetést egy határokon átívelő együttműködési kezdeményezés, a Felső-Tisza mente nevet viselő programja keretében szervezte a Vásárosnaményi Természetbarát Diákkör, a szintén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban alakult Kárpátokért egyesület, továbbá a házigazda szatmárnémeti oktatási intézmény. A magyarországi diákokon kívül részesei voltak az ismeretfelmérőnek felvidéki, azaz szlovákiai tanulók, s Kárpátaljáról is érkeztek volna, ám az ukrajnaiak vízumkényszere miatt mégsem léphették át az országhatárt...

Az elméletis diákok felkészítői egyébiránt Suta Kinga és Mențiu Gabriella biológia, illetőleg földrajz szakos tanárok voltak. Maga a verseny igen izgalmas és sokrétű tudást igénylő volt. Szó esett egyebek mellett a globális felmelegedésről, az úgynevezett inváziós élőlényekről, és azok tulajdonságairól. Ökológiai plakátot is kellett készíteniük - a nagykárolyiak természetszerűleg a zöldenergiáról szólót hoztak létre. Ebben mind az iskolájukon már működő napkollektorok, mind a városban és környékén felhasznált geotermikus energia-előállítási módok megjelentek. Filmet is kellett készíteniük - a károlyi nebulók alább megtekinthető mozgóképes alkotása Sípos István 11. D osztályos tanuló érdeme.

Az elméletis diákok immár második alkalommal vettek részt ezen a versenyen, s a mostanin az igen kiemelkedő 4. helyezést érték el.


Ökológiai versenyen vettek részt a nagykárolyi elméletisek.

Az elméletis diákok filmjét ide kattintva tekinthetik meg.


5 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga:5.00
         

Valuta átszámítás